Google
 
Zene

 A népzenéknek két típusát különböztethetjük meg: a körtánc jellegűeket (mint a szirtaki), és azokat a féktelen, bár helyenként szinte művészi táncokat (az ún. pidik-táncokat), amelyeket nagyobb ünnepeken táncoltak, de emellett minden sziget és tájegység kifejlesztette saját egyéni stílusát és variációit.
A legismertebb népi hangszerek a pásztorfurulya és a líra (a hegedű elődje), amelyekkel a legkorábbi (a török idők nélkülözéseit megéneklő) népdalok előadását kísérték. A népi dalokat később a ma már szintén tradicionálisnak tekintett hangszerekkel, a buzukival, szanturival és fafúvos hangszerekkel kísérték. Görög zene alatt napjainkban leginkább azokat a zenéket értjük, amelyeknek dallamai a XIX-XX. század fordulóján keletkeztek. E dallamok egyik legismertebbje Mikisz Theodarikisz jóvoltából az egész világgal megismertette a görög zeneiséget a Zorba a görög c. film zenéje révén.

 

KorfuA Kerkira-i gyerekekről az a hír járja hogy mielőtt kimondanák az első szavakat, eléneklik az első hangokat. Korfunak három filharmonikus zenekara ia van. Az első a "Filarmoniki Étéria", a második a "Mántzárosz" zenekar, míg a harmadik a "Kápodisztriász". Minden filharmónikus zenekarnak saját egyenruhája van, melyek színekben és mintázatban is eltérnek. Az első zenekart még 1840-ben alapította a görög nemzeti himnusz zenéjének szerzője, Nikolaos Mantzaros, a második 1890-ben, míg a harmadik 1979-ben alakult. Ezeken kívül 14 zenekar van szétszóródva a sziget különböző falvaiban.

Soknak ezek közül "mázoréto" csapata is van, lányok, fiúk akik mozgásukkal kisérik a felvonuló zenekart. A gyerekek arról az időről ábrándoznak mikor végre bekerülhetnek valamelyik zenekarba és felvehetik annak a zenekarnak a díszes egyenruháját a tollas kalapokkal és színes kabátokkal. De a zenével más kapcsolatuk is lehet a türelmetlen kisebbeknek, a Kerkirai Zenekonzervatórium 1894-ben létesült és ezen kívül még 4 újabb zeneiskola áll a zene iránt érdeklődők rendelkezésére, a Kerkirai Mandolináda, különböző magán zeneiskolák, a Zenegimnázium és Liceum, a Jóniai Egyetem Zeneakadémiai részlege, a két kórus és végül az Önkormányzati Szimfónikus Zenekar. Sok híres zeneszerzőt indítottak útnak ezek az intézmények, így a már említett Nikóláosz Mántzároszt, Szpirosz Számárász-t, az Olimpiai Játékok himnuszának a szerzőjét és még másokat. A filharmónikus zenekarok a május 21.-én tartott Csatlakozási Ünnepségen is felvonulnak a városban, miközben folyamatosan húzzák a talpalávalót.

 



Korfuinfo.hu - Minden, amit Korfuról tudni érdemes...