Kora klasszikus kor (szigorú stílus: i.e. 480-450)
Ez a rövid, magába forduló korszak leginkább a plasztikában figyelhető meg, melynek maradandó művei az emberi létet új értelmezésben világítja meg. A fej-, test-, kar- és kéztartást a természetből ellesve, már nem szorítják a hagyományos sémába. Ebből a korból valók a híres „Diszkoszvető” és Müron „Bokszoló”-ja, az olümposzi Zeusz templom szobrai, a „Krítiosz fiú” és a „Szőke fej”.
Az ábrázolás könnyebb és mozgalmasabb módját jól példázza egy ki bronz harcos alakja, akit a csata forgatagában való féktelen rohanás közben, a harc egyik résztvevőjeként, a nagy esemény kis részleteként örökítettek meg.
Sok eredeti nagyplasztika elveszett, de jó, többnyire római másolatok maradtak ránk. A kor festészetének kiemelkedő alkotásairól a fellelt, főleg vörös alakos agyagvázák alapján csak halvány képet alkothatunk. Sok híres, elpusztult freskóról vannak részletes leírásaink.
Klasszikus kor (i.e. 450-390)
Görögországban a klasszikus kultúra csúcsára csak Athén jut fel. Az athéni Akropoliszon a híres szobrász, Pheidiász közreműködésével felépül az ókor legtökéletesebb építménye, a Pantheon. A szigeteken és a szárazföldön a szentélyeket megnagyobbítják. A Pelopnnészoszon alkot Polükleitosz, Pheidiász mellett a korszak legjelentősebb szobrásza.
Késő klasszikus korszak (i.e. 390-330)
A peloponnészoszi háború után a görög művészetben új irányvonal érvényesül. Míg a klasszikus korban a modellek testének plasztikus ábrázolására fektettek súlyt, most a festői elemeket hangsúlyozzák. A szobrászatban is figyelemre méltó fejlődés tapasztalható. Az ideáll háttérbe szorul az egyéniség mellett. Elkészülnek az első szoborportrék.
Mind jobban terjed a szobrok festése is, amiről a „tanagra figurák”-nak nevezett agyagszobrocskák már csak halvány képet adnak.
A domborműveken, különösen a sírköveken a kompozíciós elem jelentősége megszűnik: az alakokat harmonikus egyensúlyban, építészeti keretbe helyezik. A korszak kiemelkedő művészeket vonultat fel, mindenekelőtt Praxitelészt, a szobrászt. Leghíresebb művei: „Hermész az ifjú Dionüszosszal” és a „Knídoszi Aphrodité”, egy istennő első teljesen meztelen ábrázolása. Az építészként is jeleskedő pároszi Szkopasz a tegeai Athéné templom oromzatának díszítésében a mozgás és az arckifejezés ábrázolásában egy addig ismeretlen tökéletességre jut. Lüszipposz, „Apoxüómenosz” c. szobrával, mely egy magát verseny után kaparókéssel tisztogató ifjút ábrázol, az ókor egyik legsikerültebb alakját teremti meg; fennmaradt az „Antikithirai Ephebosz” is. Feltehetően Praxitelész kortársától, Leokharésztól származik a „Belvederei Apollón” bronzból készült eredetije.
Hellenizmus (i.e. 330-146)
A hellenizmus Nagy Sándor világbirodalmának és utódállamainak kultúrája. A művészeti központok a görög világ peremvidékeire, t.k. Pergamonba és Alexandriába tevődnek át.
A hellenisztikus plasztikában fokozott realizmus található. Egy másik irányzatban a pátoszhoz való vonzódás figyelhető meg. A kor egyik legnevezetesebb festménye római másolatban maradt ránk: ez az „Aldobrandói menyegző”. A kószi festő, Apellész, Nagy Sándor arcképfestőjeként vált ismerté. A szobrászatban egyenesen udvari művészetről beszélhetünk: Nagy Sándor és más hellenisztikus uralkodók portréi.
Római kor (i.e. 146-i.sz. 395)
A görög művészetben az ország római tartománnyá válásával i.e. 146-ban nyílik új fejezet. Hasriánusz császár (i.sz. 117-138), aki nagy tisztelője volt mindennek, ami görög, nagyarányú építkezésekbe kezd több görög városban.
Keletrómai-bizánci kor (395-1453)
A IV- VII. évszázad között Görögországban számos kora keresztény bazilika épül, különösen Szalonikiben és Nikopoliszban, hiszen Görögországban a kereszténység már korán elterjedt (az első gyülekezeteket Pál apostol alapítja). Amint az első templomokat ősi kultuszhelyeken, a természetben építették föl, most az egyház gyakran ókori templomok romjai fölé emeli bazilikáit és kápolnáit; pl. a dodónai kora keresztény bazilika.
A Keletrómai Birodalom utolsó századaiból megannyi, művészeti szempontból jelentős templom és kolostor maradt fenn, melyeket részben pompás mozaikok és festmények borítanak.
Újkor (1453-tól)
Az ország török megszállása idején a művészeti élet csaknem teljesen kimerül; mecsetek és erődítmények szerény romjai maradtak fenn. A velencei korszakról elsősorban erődök tanúskodnak: a régi és az új erőd Korfun, a pargai vár, a methoni és kodroni erődök, a nafpaktoszi vár és erőd. A frank hódítók is számos emléket hagytak hátra: a korszak egyik legszebb és legjobb állapotban lévő vára, a Peloponnészosz északnyugati partján, Killininél fekvő khlemutszi vár (Kasztro faluban), mely Zakinthoszról könnyen elérhető.
Nagyarányú építkezések először az 1830-as függetlenségi nyilatkozat után kezdődnek. Korfu városképét, az angolok idején, a XIX. sz. első felébe emelt neoklasszikus épületek határozzák meg.
A XVI. és XVII. Században főleg Zakinthoszon éli virágkorát a festészet, különösen az ikonfestészet, olyannyira, hogy tipikus szigeti stílusról beszélünk. Híres krétai és peloponnészoszi festők menekülnek a törökök elől a szigetre. Az olasz festészet hatására a szigorú bizánci stílus oldódni kezd, ami a két irányzat lassú összeolvadásához vezet.
/internetes forrásokból/
|