Google
 
Művészettörénet

Krétai-mükénei kor (i.e. 2600-1100)

Nem sokkal i.e. 2600 után Krétán olyan kultúra bontakozik ki, mely fokozatosan a kifinomultság magas fokát éri el. A Kelettel és Egyiptommal folytatott élénk kereskedelmi kapcsolatok erősen befolyásolják ezt az ún. minószi kultúrát. Remekművei, a knósszoszi és a phaisztoszi királyi paloták i.e. 1900 körül keletkeznek i.e. 1700 körül nagyobb és szebb változatban újra felépítik őket, valamint további palotákat emelnek. Ebből az időből csodálatos falfestmények, továbbá leginkább bronzból és elefántcsontból készült szobrok, kerámiák és pompás rütonok (állatformájú ivóedények) maradtak fenn.

A Mükénéi oroszlános kapuI.e. 1450 körül a minószi építmények egy természeti katasztrófa során megsemmisülnek és a mükénei akhájok elárasztják a szigetet. A minószi kultúra elveszti formagazdagságát és i.e. 1100 körül, a dór roham során, a görög művészet méltán legtermékenyebbnek nevezett korszakának legtöbb művészi alkotása elpusztul. Mégis, számos fontos emléket máig sikerült megőrizni. Az i.e. 2. évezred közepe táján a minószi kultúra a Peloponnészoszon is érezteti hatását, ahol az Ázsiából benyomuló akhájok létrehozzák a mükénei kultúrát. Mükéne és Tirünsz hatalmas várai, a híres mükénei Oroszlános kapu és számos pompás kupolasír a mükénei magaskultúra maradandó bizonyítéka. A korszak legjelentősebb alkotásait az athéni Nemzeti Múzeum őrzi (nagy mükénei terem), még a peloponnészoszi múzeumokban csupán néhány maradt.

 

Geometrikus kor (i.e. 1100-700)

I.e. 1100 körül a Peloponnészoszra benyomuló dórok a mükénei kultúrát is megsemmisítik. Hamarosan – a geometrikus kor tényleges kezdete 900 körülre esik – új irányvonal érvényesül a művészetben, amely teljesen keleties jellegű, csak egyszerű vonalakat és mértani ábrákat használ. Erre a korra különösen a vázafestészet a jellemző, melyben i.e. 750 körül megjelennek az első képi ábrázolások. Lassan a plasztikus alakábrázolás is elterjed (agyag és bronz szobrok). Felépülnek az első, de még nagyon egyszerű templomok; többnyire termékenységi istennőknek szentelik őket. Ebben az időszakban emelték a thermoszi Apollón templomot; fagerendákból és agyagtéglákból álló tetőzete a korfui Artemisz templomra emlékeztet; a metopék Perszeuszt és Gorgót ábrázolják. A templom helyén már az ókorban kultuszhely állt.

Archaikus kor (i.e. 700-480)

I.e. 700 körül a görög művészetben újra fellendülés tapasztalható, ennek előidézője a Kelettel folytatott kereskedelmi kapcsolatok kibővülése, ami a görög művészetnek döntő lökést adott. Egyre finomodik a stilizáció; a nagyplasztika, mely Kisázsiában és Egyiptomban már régóta nagyszerű alkotásokat mutatott fel, most Görögországban is tért hódít. Bámulatra méltó gyorsasággal terjed el az egész országban. Az i.e. VII. sz. – melyet az orientalizáció vagy daedalikus művészet korszakának is neveznek – tipikus művei t.k.: több pompás váza, egy Artemisz szobor Déloszról, néhány bronz szobor Delfi és Spárta múzeumaiban, griff-fejek, valamint bronz harcosszobrok az olümpiai múzeumban. Az archaikus művészet az i.e. VI. században teljesedik ki. A templomépítkezésben egyesül az építészet és a szobrászat művészete.

Héra istennőA VII. sz. vége felé emelik az első kőtemplomokat (kezdetben faoszlopokkal), úgymint az olümpiai Héra, a korinthoszi Apollón templomot és a korfui Artemisziont, melyet – archaikus építési mód szerint – tágas oszlopfolyosó övezett. A cella tetőzetét két sorban belső oszlopok tartották, ahogy az olümpiai Héra templomnál is. Az oltárt dór fríz díszítette.

A fejlett archaikus kor plasztikájának egyik legkiválóbb műve Artemisz templomának nyugati oromzata.

A szárazföldön kialakul a dór oszloprend, mely tiszta formáival és vonalaival kifejezetten szigorú jelleget ölt. A kelet-görög területeken kialakuló jón oszloprend ezzel szemben sokkal lágyabb formákat alkalmaz. A jón oszlopokat – először Basszeiban – később akantuszleveles mintával gazdagítják. Az utolsó görög templomok építésénél ezt az ún. korinthoszi díszítést használják. Ebben a korban teljesedik ki a vázafestészet is, amelyben az ún. fekete alakos stílus az uralkodó. Növekszik a motívumok száma, a fekete alakok élettelien emelkednek ki a természetes vörös alapból. A korszak végén az alakok elegánsabbak, a stílus finomabb, de ezt a perzsa háborúk komolysága hamarosan újra eltünteti.

 



Kora klasszikus kor (szigorú stílus: i.e. 480-450)

Ez a rövid, magába forduló korszak leginkább a plasztikában figyelhető meg, melynek maradandó művei az emberi létet új értelmezésben világítja meg. A fej-, test-, kar- és kéztartást a természetből ellesve, már nem szorítják a hagyományos sémába. Ebből a korból valók a híres „Diszkoszvető” és Müron „Bokszoló”-ja, az olümposzi Zeusz templom szobrai, a „Krítiosz fiú” és a „Szőke fej”.

Az ábrázolás könnyebb és mozgalmasabb módját jól példázza egy ki bronz harcos alakja, akit a csata forgatagában való féktelen rohanás közben, a harc egyik résztvevőjeként, a nagy esemény kis részleteként örökítettek meg.

Sok eredeti nagyplasztika elveszett, de jó, többnyire római másolatok maradtak ránk. A kor festészetének kiemelkedő alkotásairól a fellelt, főleg vörös alakos agyagvázák alapján csak halvány képet alkothatunk. Sok híres, elpusztult freskóról vannak részletes leírásaink.

 

Klasszikus kor (i.e. 450-390)

Görögországban a klasszikus kultúra csúcsára csak Athén jut fel. Az athéni Akropoliszon a híres szobrász, Pheidiász közreműködésével felépül az ókor legtökéletesebb építménye, a Pantheon. A szigeteken és a szárazföldön a szentélyeket megnagyobbítják. A Pelopnnészoszon alkot Polükleitosz, Pheidiász mellett a korszak legjelentősebb szobrásza.

 

Késő klasszikus korszak (i.e. 390-330)

A peloponnészoszi háború után a görög művészetben új irányvonal érvényesül. Míg a klasszikus korban a modellek testének plasztikus ábrázolására fektettek súlyt, most a festői elemeket hangsúlyozzák. A szobrászatban is figyelemre méltó fejlődés tapasztalható. Az ideáll háttérbe szorul az egyéniség mellett. Elkészülnek az első szoborportrék.

Mind jobban terjed a szobrok festése is, amiről a „tanagra figurák”-nak nevezett agyagszobrocskák már csak halvány képet adnak.

A domborműveken, különösen a sírköveken a kompozíciós elem jelentősége megszűnik: az alakokat harmonikus egyensúlyban, építészeti keretbe helyezik. A korszak kiemelkedő művészeket vonultat fel, mindenekelőtt Praxitelészt, a szobrászt. Leghíresebb művei: „Hermész az ifjú Dionüszosszal” és a „Knídoszi Aphrodité”, egy istennő első teljesen meztelen ábrázolása. Az építészként is jeleskedő pároszi Szkopasz a tegeai Athéné templom oromzatának díszítésében a mozgás és az arckifejezés ábrázolásában egy addig ismeretlen tökéletességre jut. Lüszipposz, „Apoxüómenosz” c. szobrával, mely egy magát verseny után kaparókéssel tisztogató ifjút ábrázol, az ókor egyik legsikerültebb alakját teremti meg; fennmaradt az „Antikithirai Ephebosz” is. Feltehetően Praxitelész kortársától, Leokharésztól származik a „Belvederei Apollón” bronzból készült eredetije.

 

Hellenizmus (i.e. 330-146)

A hellenizmus Nagy Sándor világbirodalmának és utódállamainak kultúrája. A művészeti központok a görög világ peremvidékeire, t.k. Pergamonba és Alexandriába tevődnek át.

A hellenisztikus plasztikában fokozott realizmus található. Egy másik irányzatban a pátoszhoz való vonzódás figyelhető meg. A kor egyik legnevezetesebb festménye római másolatban maradt ránk: ez az „Aldobrandói menyegző”. A kószi festő, Apellész, Nagy Sándor arcképfestőjeként vált ismerté. A szobrászatban egyenesen udvari művészetről beszélhetünk: Nagy Sándor és más hellenisztikus uralkodók portréi.

 

Római kor (i.e. 146-i.sz. 395)

A görög művészetben az ország római tartománnyá válásával i.e. 146-ban nyílik új fejezet. Hasriánusz császár (i.sz. 117-138), aki nagy tisztelője volt mindennek, ami görög, nagyarányú építkezésekbe kezd több görög városban.

 

Keletrómai-bizánci kor (395-1453)

A IV- VII. évszázad között Görögországban számos kora keresztény bazilika épül, különösen Szalonikiben és Nikopoliszban, hiszen Görögországban a kereszténység már korán elterjedt (az első gyülekezeteket Pál apostol alapítja). Amint az első templomokat ősi kultuszhelyeken, a természetben építették föl, most az egyház gyakran ókori templomok romjai fölé emeli bazilikáit és kápolnáit; pl. a dodónai kora keresztény bazilika.

A Keletrómai Birodalom utolsó századaiból megannyi, művészeti szempontból jelentős templom és kolostor maradt fenn, melyeket részben pompás mozaikok és festmények borítanak.

 

Újkor (1453-tól)

Az ország török megszállása idején a művészeti élet csaknem teljesen kimerül; mecsetek és erődítmények szerény romjai maradtak fenn. A velencei korszakról elsősorban erődök tanúskodnak: a régi és az új erőd Korfun, a pargai vár, a methoni és kodroni erődök, a nafpaktoszi vár és erőd. A frank hódítók is számos emléket hagytak hátra: a korszak egyik legszebb és legjobb állapotban lévő vára, a Peloponnészosz északnyugati partján, Killininél fekvő khlemutszi vár (Kasztro faluban), mely Zakinthoszról könnyen elérhető.

Nagyarányú építkezések először az 1830-as függetlenségi nyilatkozat után kezdődnek. Korfu városképét, az angolok idején, a XIX. sz. első felébe emelt neoklasszikus épületek határozzák meg.

 

A XVI. és XVII. Században főleg Zakinthoszon éli virágkorát a festészet, különösen az ikonfestészet, olyannyira, hogy tipikus szigeti stílusról beszélünk. Híres krétai és peloponnészoszi festők menekülnek a törökök elől a szigetre. Az olasz festészet hatására a szigorú bizánci stílus oldódni kezd, ami a két irányzat lassú összeolvadásához vezet.  

/internetes forrásokból/

 



Korfuinfo.hu - Minden, amit Korfuról tudni érdemes...