Google
 
Érdekességek

Az olivaolaj A saláták ízesítéséhez tökéletesen illő szűz és extra szűz (virgin, extra virgin) olívaolajat ne használjuk sütéshez, főzéshez, mert gyorsan megég, kellemetlen lesz a szaga és a benne készült étel íze is. Az eredeti görög olívaolaj manapság minden nagyobb élelmiszerboltban beszerezhető, hiszen egyike a mediterrán ország fő kiviteli árucikkeinek. A régió országainak többsége magának követeli az "első olívaolaj-gyártó" címet. Annyi biztos, hogy Görögországban 2500 éve ültetnek olajfaligeteket. Csak Korfu szigetén 3-4 millió olajfa nő, melyeket nem metszenek, így az ország legnagyobb fái itt találhatók. A betakarítást szokatlan módon végzik, nem botokkal verik le a fáról a termést, hanem megvárják, míg az érett olajbogyók a földre terített hálóba hullanak. A régi időkben használt hatalmas, kerek kövekből álló, ló vagy szamár hajtotta olajprések helyett ma már gépek végzik az olajsajtolás műveletét. A Olajbogyó, az olivaolaj forrásajanuártól márciusig tartó időszakban érik a fekete olajbogyó, melyet begyűjtés után a gyárakba, raktárakba szállítanak. A felmelegített olajbogyót egészben, magostul péppé préselik, műanyag kosarakba teszik, majd kádakba öntik és óriási prést engednek rá. Az első préselés eredménye a legjobb, legdrágább, ún. szűz olívaolaj. Az ezután következő második, harmadik, negyedik préselés eredménye már egyre gyengébb minőségű. A zöld olajbogyó augusztusban és szeptemberben érik, ezt inkább egészben fogyasztják.
  

 A mitológia szerint Athén városa Pallas Athéné istennőről kapta a nevét, aki megajándékozta a görög népet az olívával. Zeusz annak az istennek vagy istennőnek ígérte a várost, aki a leghasznosabb találmánnyal áll elő. Athéné ajándékára, az olívára esett választása, hiszen az istennő adományát az emberek használhatták világításra, fűtésre, gyógyszerként, ételként és parfümként. Athéné az első olajfát az Akropolisz sziklás domboldalán ültette el.

 



 

A Feta sajt A feta legalább két hónapon át sós vízben érlelt, lágy, fehér, zsírszegény sajt. Az archeológusok és tudósok bizonyítékokat találtak agyagtáblákon Mükénében és Pylosban, valamint Homérosz Odüsszeiájában arra nézve, hogy már az i.e. 8. században készítettek feta sajtot. Az első írásos feljegyzések, melyekben a feta sajt neve szerepel, a 17. századi velencei uralom idejéből maradtak fent. Maga a szó a latin eredetű "Fete" szóból ered, ami arra a szokásra utal, hogy a feldarabolt sajtot fahordókban tárolták.
Miben különbözik a görög feta sajt a többi, szintén fetának nevezett sajttól? Elsősorban a tej más, amiből készül. A görög fetát ugyanis juh- és kecsketej keverékéből állítják elő. Ez adja a sajt különleges ízét és természetes, fehér színét. A statisztikák szerint Görögország a legnagyobb juh- és kecsketej-termelő ország a világon. Rideg állattartást folytatnak, ami azt jelenti, hogy a nyájak szabadon legelnek a mezőkön, hegyoldalakon és partvidékeken. Táplálékuk nem más, mint vadon termő növények, különféle fűszeres illatú bokrok levelei, az "armirikra", a tengerpart különleges és jellegzetes növényzete. A természetes táplálék és a vándorlás kettős hatást gyakorol az állatok tejhozamára. Egyrészt a tej és a belőle készült feta elnyeri különleges ízét, másrészt a tehéntejhez viszonyítva jelentősen alacsonyabb lesz a zsírtartalma. (Ennek köszönhető ragyogó fehér színe.)
A nemzetközileg is ismert tejfeldolgozó üzemek naponta gyűjtik be a tejet az állattenyésztőktől, hűtőkamionokkal szállítják a telephelyre, ahol szigorú előírásoknak megfelelően történik a feldolgozás. A feta készítésének folyamata nagy vonalakban a következő: a megalvadt juh- és kecsketejet speciális tartályokba teszik, és préselés nélkül leszűrik. A fennmaradó túróhoz durva szemcséjű tengeri sót kevernek. Ebben a fázisban különböző mikroorganizmusok telepednek meg a túró felületén, melyek nagy szerepet játszanak a későbbi ízhatás kialakulásában. A következő szakaszban a túrót fa- illetve bádoghordókba teszik és sós vizet (7%) adnak hozzá. Ezután a hordók érlelőkamrába kerülnek, ahol a hőmérséklet 18 C°alatti, a relatív páratartalom pedig sosem kevesebb 85%-nál. Tizenöt nap elteltével az érlelés 2-4 C°-on folytatódik. A két hónapos folyamat során sem a készülő sajtba, sem a páclébe nem kerülhet tartósítószer vagy bármilyen antibiotikum. A különféle feta sajtok nevüket származási helyükről kapják. A különböző területeken érlelt sajtok (Trákia, Macedónia, Thesszália, Peloponnészosz, Észak- Görögország...) íze más és más: az egyik sósabb, keményebb vagy éppen lágyabb állagú, mint a másik... Minden görög ismeri ezeket a jellemzőket, és név szerint keresik kedvenc feta sajtjukat. Az eredeti görög feta csomagolásán megtalálható a görög zászló és egy címke, mely igazolja a termék származási helyét és azt, hogy teljes egészében természetes alapanyagokból készült. A feta sajtot a görög konyhában igen széles körben és előszeretettel használják. (Görögországban az egy főre eső fetafogyasztás átlagosan 20 kg/ év.) Gondoljunk a világszerte kedvelt görög salátára ("horiatiki"), vagy a sajtos rétesre ("tyropita"), amit már az ókori Athénban is készítettek phyllo tésztából és fetából, számos recept alapján, "tyronotos" néven. A fetát önmagában is fogyasztják olívaolajjal és oregánóval, elsősorban az ouzo kedvelői italozás közben, hiszen a két ízvilág tökéletesen harmonizál egymással.


 



 Amiket manapság hagyományos görög ételeknek nevezhetünk, azokat az ó-görögök nem is ismerték! Az ő idejükben még nem létezett persze a rizs, a cukor, a kávé, a padlizsán, a paradicsom, a paprika, a krumpli, mivel ezeket később hozták be (Amerika felfedezése után).

Az ízek harmóniája és gazdagsága nagyon fontos volt az ó-görögök számára. Sarl Pikar, a francia régészeti iskola főigazgatója Athénban, 1934-ben azt állította, hogy az ó-görögök főzése nagyon hasonlított a mai kínai és japán "konyhára"!

A könyvében azt írja, hogy az ó-görögök nem arra törekedtek, hogy megtömjék a gyomrukat, hanem hogy különleges ízeket érjenek el. Ezért is gyakran használtak fűszereket, gyógyfüveket, aromás zöldségeket. Például az oregánót, a köményt, kakukkfüvet stb.

Periklész idejében (i.e.500) egy gazdag vacsora vendégei a következő menüt élvezhették: Főtt nyúl mentával, kakukkfűvel ízesítve, sült fürj, sült pinty illatos olajban tartósítva, bárány vagy vaddisznó nyárson, édességek, amik lisztből készültek és mézes borral locsolták meg és szezám magot szórtak rá, sós kalács, sajt, füge. Sajt Ahaiaból, Attikáról füge és méz, Hiosz meg Leszbosz szigetéről bor, tengeri finomságok Eviaról, Piloszról árpakenyér, athéni piték-sajttal, mézzel töltve stb. Evés előtt mindig ittak egy kis édes bort vagy mézes gyümölcslevet. A bort mindig vízzel hígítva fogyasztották.

A legfontosabb görög termékek az ókorban: árpa, búza, bor, olaj, olajbogyó. A legkedveltebb gyümölcs a füge volt.

Gyakran ettek húst, a sertést és a marhát kedvelték leginkább és főleg a vadakat! A húst mindig bepácolták zöldségekkel sütés előtt, hogy puha legyen. A salátákat nyersen ették, nem főzték meg a zöldségeket, hogy ne veszítsék el a vitaminokat.

Ezek után lehet, hogy furán hangzik, ha azt mondjuk, hogy az ó-görögök kisétkűek voltak. De azok voltak, főleg a spártaiak. Egy athéni ember egy könnyű reggelivel kezdte napját. Ez általában árpakenyér volt, amit borban áztattak. "Akrato"-nak hívták. De leginkább egy bögre "kikeonasz"-t ittak reggeli helyett, ami felforralt árpa volt mentával, kakukkfűvel illatosítva. Állítólag ez gyógyító hatással is rendelkezett.

Ebédre és uzsonnára csak gyorsan befalatoztak valami könnyűt. A vacsora volt a legfontosabb és leggazdagabb étkezés, amit mindig valami süteménnyel vagy gyümölccsel fejeztek be. Az ó-görögök ritkán használtak kést, villát. Kézzel ettek és a végén a kenyér belsejével tisztították, törülték meg a kezüket. Ezeket a morzsákat a kutyáknak vetették azután.

Az ételeket a nők főzték, a szolgák segítségével, valamilyen nyílt helyen vagy a kertben. Olyan szoba, mint a mai konyha nem létezett. Éttermek sem voltak, hanem a házakban gyülekeztek. Szakácsokat, cukrászokat is csak i.e. 400 után találhatunk.

A bor nagyon fontos volt az ó-görögök számára. Galinosz (egy híres ókori orvos) szerint, a bor nagyon jót tesz a vérkeringésnek és nyugodt álmot biztosít.


 



 

A görögök nem nagyivók és az ország klímájából kifolyólag nem büszkélkedhetnek olyan nagyszerű borokkal, mint Franciaország, Spanyolország vagy Olaszország. Mindemellett a folyamatosan fejlődő turizmusnak és a növekvő nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően a görög borok minősége érezhetően javul. A tavernák többségében nagy valószínűséggel kínálnak hordókban tárolt, házi készítésű bort, az úgynevezett "hima"-t, és retsinát, ezt a jellegzetes ízű, nem túl drága fehérbort. Sok mendemonda kering arról, hogy a retsina különleges aromája honnan is ered. Egyesek szerint a második világháború alatt a görögök megtévesztésül gyantát tettek a borba, így a németek terpentinnek vélték és nem itták meg azt. Mások azt mondják, az ókori görögök tudták, hogy a levegő a bor esküdt ellensége és fenyőgyantával pecsételték le az amforák száját, amiből a borba is került valamennyi. Megint más elképzelés szerint fenyőfából készítettek hordókat, és a bennük tárolt bor átvette a gyantás fa aromáját. A retsina eredetileg az athéniak bora volt. Az 1800-as években több mint 6000 taverna működött a városban és környékén, és mindegyikben ott álltak a retsinával teli hordók. A szőlőt a környező falvakban termesztették, szüretelték le és préselték ki, majd ló-vagy szamár vontatta kordékon szállították a városba a még meg nem erjedt szőlőlét, amit aztán a taverna tulajdonosok hordókba töltöttek és saját ízlésüknek megfelelően borrá érleltek. A palackozott retsina csak az 1960-as években vált elérhetővé vidéken és megszokottá a városban, a régi tavernák és az Athén környéki szőlőtermő vidékek eltűnésével párhuzamosan.

 

 

 


 



Korfuinfo.hu - Minden, amit Korfuról tudni érdemes...